„Téli ünnepek” a kultúra napján

Profile

Kecel Város Önkormányzata január 22-én, a magyar kultúra napja tiszteletére nyitotta meg FLORA fotókiállítását, ahol kihirdették a 8. alkalommal kiírt fotópályázat eredményeit is. Az ünnepi műsorban a keceli általános iskola tanulói, Ferró Gréta és Garajszki Sára mondtak verset Ridegné Szilágyi Bettina felkészítésével.
 

Megnyitó beszédében Haszilló Ferenc polgármester szólt a Himnusz megzenésítésének körülményeiről, majd hálásan köszönte a fotósok és a zsűri – Varga Eszter, Rideg Rebeka, Benedek Imre és Kecskeméti Károly – munkáját. A kiállítást a szervezők a múlt évben elhunyt Nánai István fényképészmester emlékére ajánlották, aki kezdetben a zsűri tagjaként, később tiszteletbeli zsűritagjaként vett részt a megvalósításban.

A fotópályázatra ezúttal „Téli ünnepek” témában várták a virágfesztivál idején készült képeket, melyekből 223 érkezett be 32 felnőtt és 14 ifjú fotóstól, többségében a megye településeiről. Kiállításra 33 fotó került.
 

Helyezettek:
1. Bartus Dávid (Baja) - Kukucs, 2. Kellnerné Felső Sára (Érsekcsanád) - Ünnepi fuvallat, 3. Horosnyi Sándor (Baja) – Téli rege, Különdíj: Katona Dániel (Kiskőrös) - A tökéletes kör, Fischbäckné Horváth Ildikó (Baja) - Üdvözlet az érkezőnek, Gombaszöginé Vargacz Teréz (Kalocsa) - BÚÉK!

Ifjúsági kategória (valamennyien Kecelről): 1. Bakos Laura - Hóra fel!, 2. Flaisz Iringó - Almásdísz, 3. Pálinkás Attila - Ajándék téli színekben, Különdíj: Orcsik Zsófia - Decemberi hangulat. A fiatal fotósok felkészítését Szentgyörgyi Erika tanárnőnek köszönték.
 

Kecel Város Önkormányzata mellett a pályázat támogatói voltak: Compana Kft., Fürtös Vendéglő, Magyar Mezőgazdaság Kft., Műszaki Áruház, Spar Magyarország Kft.

A kiállítás megvalósításában, berendezésében közreműködtek: BI-Design Reklámstúdió, Varga Eszter, valamint az önkormányzat és a művelődési ház munkatársai.

Valamennyi pályázó emléklapot kapott, melyeket a távol maradóknak postán kézbesítenek. A tárlat február 5-ig tekinthető meg a keceli könyvtár kiállítótermében. 
 

Gyalogné Klajkó Eszter

Elektronikus ügyintézés

Keceli Hírek 2020 januárja

Kecel Városi TV

Keceli programajánló

ÁLLÁS KERES-KÍNÁL

Vidéki programajánló

Facebook ajánlók

Ki olvas minket

Oldalainkat 818 vendég és 0 tag böngészi

Statisztika

2014.07.26-tól
 

Jogi nyilatkozat

GDPR - Adatvédelmi tájékoztató